Természetképek

Izzó Nap perzsel egy résen,
Lépcső vezet felhők fölé,
Csúcsok bújnak egymás mögé,
Fehér lepel van az égen.
Hó-sipka ragyog a fényben,
Jeges út vezet felfelé,
Irány : a végtelen elé,
S ott eltűnik a napfényben.

Égi madár kering tétlen,
Vele száll a puszta éhség,
Fentről látja : hol a bőség,
S gyorsan landol lent a réten.
Hegygerincet jég borítja,
Végtelenből folyó ered,
Hegyek közül, hol csúcs mered:
Ott már életnek nincs nyoma.

Lenn a völgyben mező zöldell,
Tüneménye a sok pipacs,
Utat vág a folyó rajta,
S szétterül, mint éji lepel.
Szellő libben,fűszál hajlik,
A légben remeg a napfény,
Fent színes égi tünemény
Látóhatárra ráfekszik.

Verőfényben úszik a báj,
Csend ringatózik a térben,
Fa árnya fürdik a vízben,
Forróságban alszik a táj.
Szomorúfűz ágát mossa,
Fészkébe bújt minden madár,
Nap katlanja lenyugszik már,
Gyűrűsödik a víz fodra.